Nem terápia és nem képzőművészet. Akkor mégis mi ez?
Mitől kreatív, mitől önismereti és egyáltalán mitől napló...?
Valószínűleg kevés megrögzött naplózó vitatná, hogy a naplóírás önismereti tevékenység. Gyakori tapasztalat, hogy néhány bekezdés után a mondatok – és a gondolatok – önálló életre kelnek. Az írás sokszor olyan felismeréseket hoz, amiket korábban (legalábbis tudatosan) sosem sikerült megfogalmazni. Látszólag értelmetlen események állnak össze hirtelen értelmes egésszé.
Gyakori tapasztalat az is, hogy semmi értelmeset nem írunk, egyszerűen jól esik írni, kiadni a fáradt gőzt, beszélni valakihez, még ha – rajtunk kívül – fizikailag nincs is senki jelen.
Olyanok is akadnak (engem is ideértve), akik azt gondolják, hogy az írás önmagában is lehet terápiás tevékenység. Erre alapozva született meg az expresszív és terápiás írás műfaja is.
De, persze, az sem ritka, hogy nem jönnek a szavak.
Ki ne tapasztalta volna még (ha máskor nem, beadandó írás közben), hogy képtelen leírni akár egy mondatot is? A beadandó kérdésére az expresszív írás atyjai, Pennebaker és Evans azt javasolják; kezdjünk arról írni, miért nem tudunk írni – előbb utóbb megtaláljuk az írásképtelenség nyitját, és onnantól már könnyebb tovább lépni.
De mi a helyzet akkor, ha továbbra sem megy? És nem csak a beadandó, igazából semmi sem megy?
„Mindig is akartam, de sosem sikerült.” „Szeretnék, de nincs rá időm.” „Most végre leültem, de nem fogott a toll.” „Tulajdonképpen nem is tudom, mit akarok írni.” „Már többször megfogalmaztam, de az írásig nem jutok el.”
Szerencsére a napló műfaja nem olyan kötött, mint a beadandóké.
Nincsen semmilyen szabálya annak, hogyan rögzítsük az élményeinket, gondolatainkat, belső történéseinket.
Így az íráshoz sem kell feltétlenül ragaszkodni – bár később látni fogjuk, milyen hasznos eszközünk lehet.
A kreatív naplózás egyik alaptézise, hogy naplózni a képek nyelvén – rajzokkal, festményekkel, firkákkal, kollázsokkal – is lehet.
A művészeti terápiák népszerűsödése óta újra felfedeztük, hogy alkotáson keresztül olykor sokkal könnyebben, és autentikusabban tudjuk kifejezni magunkat – kiváltképp az olyan, nehezen megfogható élményeinket, mint az érzéseink.
Az alkotásnak, bármilyen alkotásról is van szó, felszabadító ereje van. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy segít az érzéseket és gondolatokat láthatóvá tenni – néha megfejtendő szimbólumok nyelvén, néha nagyon is egyértelműen. Ez a láthatóság, kézzel foghatóság akár ijesztő is lehet (ami önmagában is elég ok lehet rá, miért nem írunk vagy alkotunk). Egy képpel dolgozni azonban még így is sokszor könnyebb, mint önmagunkkal – még akkor is, ha a kettő végeredményben ugyanaz.
A képek tehát egyszerre segítenek a gondolatok és érzések biztonságos távolításában, és hozzáférhetőbbé tételében.
A kreatív naplózás világában teljesen rendben van, ha aznap csak három piros pöttyöt tettünk a papírra, vagy ha egy randi előtt olyat firkálunk, hogy átlyukad a papír. Az alkotás magában rejti azt a (tanult, belsővé vált) elvárást, hogy esztétikus képeket kell létre hoznunk – a napló ilyen szempontból szerencsés műfaj, a legtöbb esetben eleve nem arra készül, hogy körbemutogassuk. Ezek a képek magunknak szólnak, magunkról és magunkhoz.
De mégis hogy lesz ebből önismeret?
A naplózásba és ugyanígy a napi alkotásba is akkor a legkönnyebb beleunni, ha értelmetlennek tűnik. A fenének van kedve ugyanazt a kört negyvenedszerre is lefutni saját magával.
Az írás és a képek kombinációjának itt van központi szerepe. A gyakran ismétlődő, rutinszerű elakadások, tanult tehetetlenség és gondolati sémák sokszor azért tudnak olyan kiválóan működni, mert képtelenek vagyunk nézőpontot váltani és máshonnan – akár kicsit kívülről – tekinteni magunkra és a működésünkre. A kreatív önismereti naplózás éppen ennek a nézőpontváltásnak lehet eszköze. Arra késztet, hogy ne csak elkészítsünk egy alkotást, hanem újra és újra térjünk vissza hozzá vagy egy-egy eleméhez, és különféle technikákkal kapcsolódjunk hozzá, értelmezzük vagy éppen alkossuk újra.
Ez a legegyszerűbb formájában úgy képzelhető el, hogy a ma elkészített alkotásomról holnap (vagy már ma) írok is valamit; elemzést, mesét, haikut. Vagy éppen egynéhány lefirkált mondatomhoz készítek illusztrációt, és holnap arról írok, ami a képen megjelent.
A képi és írott technikákon belül azonban a kreatív napló, a művészetterápia, a kreatív és expresszív írás számos más eszközt is biztosít.
Egy kép például nem feltétlenül statikus, és nem feltétlenül egydimenziós; készíthetünk róla nagyításokat, vághatunk rá ajtókat és ablakokat, szétszedhetjük és újrarendezhetjük. Hasonlóképpen írni sem csak a klasszikus napló műfajában írhatunk. Miért ne írnánk mesét, verset, haikut vagy éppen levelet saját magunknak (vagy bárki másnak)?
A kreatív önismereti naplózás egyik alaptechnikája az expresszív írás és annak különböző formái, de más alternatívákat is kínál. Néha egyáltalán nem az a célravezető, ha hosszú oldalakat írunk tele, hanem ha megtaláljuk azt az egy kérdést, ami tovább visz.
És lehet, hogy ezt a kérdést éppen egyik alkotásunk főszereplője teszi fel nekünk. Miért is ne elegyedhetnénk párbeszédbe valamelyik rajzunkkal? Vagy miért ne írhatnánk róla verset, neki egy levelet?
A csoportok felépítése ezeket folyamatokat sűríti egy-egy alkalomba annak érdekében, hogy minél több technikát, ötletet adjon, és rátanítson a rugalmas nézőpontváltásra, kreatív problémamegoldásra. Segít ráérezni, hogyan nyúljunk hozzá a saját alkotásainkhoz, hogyan emeljük ki belőle az aktuálisan fontos részeket.
A képek és az írás kombinációja arra ösztönöz, hogy kezdjünk párbeszédbe saját magunkkal, az érzéseinkkel és gondolatainkkal.
Végső soron minden alkotásunk mi magunk vagyunk.
Az önismereti naplózás alapelve, hogy mindannyiunkban megvan a képesség a megküzdésre, és rendelkezünk belső erőforrásokkal a problémáink megoldására. Ezen erőforrások feltárásának és használatának, az éppen megfelelő megküzdési stratégia kiválasztásának vagy éppen a probléma azonosításának lehet hatékony eszköze a napló.
Előfordulhat azonban, hogy olyasmivel találjuk szembe magunkat, amihez aktuálisan nem rendelkezünk elegendő erővel vagy eszközzel. A naplózás lehet terápiás, de önmagában nem terápia. Ha úgy érzed, hogy végleg elakadtál valamivel, vagy olyasmit hozott felszínre az alkotás, amire nem álltál készen, bátran kérj segítséget!
